Az ipari ragasztástechnika egyik fontos területe a szélvédőragasztás, amelyben a Sika szélvédőragasztói a legmagasabb színvonalat képviselik.

A modern autók szélvédőit ragasztással rögzítik a helyükre; ez a korábbi autók esetében még széles gumi tömítőszalagokkal történt. Nem véletlenül történt ez a változás, hiszen míg a szélvédő alapvetően csak egy üveg ablak, addig a korszerű autókban már fűthető, szenzorok kapcsolódnak hozzá, és a szerkezete is megváltozott, ráadásul az aerodinamikai szempontokat is egyre komolyabban veszik, így a szélvédők ragasztása mostanra az egész autóiparban elterjedt megoldássá vált. Azonban a szélvédők könnyen sérülnek, és egy bizonyos szint felett muszáj cserélni őket, amihez pedig professzionális szélvédőragasztóra van szükség; a Sika termékei között természetesen ez is megtalálható.

Sika a szélvédőragasztás szakértője; a gépjárműipar beszállítójaként több, mint három évtizede gyárt magas színvonalú szélvédőragasztókat, melyek hidegen és melegen és is feldolgozhatóak, és primer nélkül is alkalmazhatóak. Emellett a Sika kínálatában a felület-előkészítő anyagok is megtalálhatóak, amelyekre a szélvédők beépítése során van szükség.

Sika szélvédőragasztók minimális műhelyelhagyási idővel rendelkeznek, így megfelelnek a szakemberek igényeinek, és megfelelő biztonságot is nyújtanak, emellett megfeleltek a Szövetségi Gépjárműbiztonsági Szabvány követelményeinek is. A Sika szélvédőragasztók kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkeznek az ipari ragasztástechnika területén, leegyszerűsítik a szélvédőcserét, biztonságot nyújtanak mind a szakember, mind az autó tulajdonosa számára, emellett az áruk is kedvező, ráadásul online is beszerezhetőek.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését a Sika szélvédőragasztók iránt, tekintse meg webáruházunk széles kínálatát, válasszon, majd rendeljen mindössze néhány kattintással, ha pedig kérdése lenne termékeinkkel, vagy a rendelés menetével kapcsolatban, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!